Megosztás:

Rohanó világunkban az emberek többsége eltávolodott a természettől. Vannak azonban olyan szakemberek, akik igyekeznek megőrizni a természeti értékeket az utókor számára, hogy unokáink ne csak állatkertben vagy fotókon láthassanak vadon élő állatokat.

A rétisasok védelméért dolgozik Parrag Tibor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Természetmegőrzési osztályvezetője is, akivel egy nyertes pályázatról, valamint a jövőbeli teendőkről beszélgettünk.

- Nemrég műhelymunkát szerveztek a kölkedi Fehér Gólya Múzeumban. Milyen célból?

- A Danube Parks elnevezésű pályázaton az Európai Regionális Fejlesztési Alapból nyertük több országból több partnerrel együtt pénzt. Ennek keretében a Duna menti védett területek egyfajta szövetségének a kialakítása a fő cél. Ezt úgy szeretnénk elérni, hogy több közös akción, megmozduláson keresztül erősítjük az együttműködést. A pályázatban vannak élőhely rehabilitációs tevékenységek, illetve összehangolt ökoturisztikai akciók, tehát térképek készítése, dumanap megtartása és hasonló, a természetvédelmet, illetve a Duna menti értékeket népszerűsítő rendezvények szervezése. Emellett egy olyan tömörülést szeretnénk létrehozni, amellyel a minden Duna menti nemzeti parkot, védett területet érintő problémákban egységesen léphetünk föl. Ennek a pályázatnak az egyik alfejezete a rétisas védelem, amelynek az összefogását a mi nemzeti parkunk vállalta fel, mivel ebben a térségben a legerősebb az állomány.

- Hol találhatóak meg nagyobb számban ezek a madarak?

- Ez egy olyan széles elterjedésű faj, amely Németországtól Romániáig fellelhető a Duna mentén különböző állománynagyságokkal. A kelet-közép-európai állomány nagysága 400 párra tehető, ebből több mint 200 Magyarországon fészkel, a legsűrűbb állomány pedig itt a Dél-Dunántúlon, illetve Horvátország és Szerbia északi részen, a Duna menti területeken található. A kölkedi műhelymunkán is ennek megfelelően 8 ország képviselője volt jelen. A rétisas gyűrűzéséről, illetve egyéb védelmi intézkedésekről egyeztettünk, illetve elkezdődik egy nemzetközi fajvédelmi stratégia kidolgozása is.

- Mit kell tudni a rétisasról?

- Ez a legnagyobb termetű ragadozó madarunk 2 méter feletti szárnyfesztávolsággal. Alapvetően erdőkben fészkel, tehát akár a Duna-Dráva Nemzeti Park Duna menti részén vagy a horvátországi kopácsi rét területén. Általában vizekhez közel tartózkodik, mert szívesen halászik; a vadlibától kezdve a halig elég változatos a tápláléka, de a téli időszakban szívesen jár dögre is. Szerencsére egy olyan fajról van szó, amely az utóbbi években stabil, sőt esetünkben növekvő populációval rendelkezik, részben a védelmi intézkedéseknek, részben pedig annak köszönhetően, hogy a vegyszerhasználat a mezőgazdaságban erőteljesen lecsökkent.

- Év közben vándorolnak ezek a madarak?

- Ez a fészkelő helytől függ. Ez idő tájt foglalnak fészket, és kezdenek el költeni ezek a madarak, van, ahol már tojás is van, és a tavasz, a nyár eleje a fióka nevelés időszaka. Ha pedig megjönnek a hidegek, elkezdenek kóborolni. Nagyon sok madár lehúzódik az alföldi halastavakra ilyenkor, mert ott tud magának táplálékot szerezni, és a fészkelési időszakban visszajönnek, így egész évben lehet látni őket.

- A fészkek állapotát is figyelemmel kísérik?

- Ez az egyes szervezetek humán erőforrásain múlik. Van, ahol nagyon kevés az ember, tehát ők nem tudják a fészkeket folyamatosan figyelemmel kísérni. Szerencsére a mi nemzeti parkunkban nagyon elhivatottak a kollégák, komoly fészek térképeink vannak, amiket minden évben felfrissítünk. Ez alapján ismerjük az erdészeti tevékenységet is, és meg tudjuk mondani az erdészetnek, hogy hol kell védőzónákat kijelölni a fészkek körül, ahol nem lehet erdészeti munkát végezni.

- Milyen veszélyek leselkednek a fajra?

- Ez a madár, mint minden más hasonló ragadozó szárnyas, a fészkelő időszakban történő megzavarására a legérzékenyebb, ezért a fészek környékének a zavartalanságát kell elsősorban biztosítani, ideértve az erdészeti tevékenységektől történő megóvását is. Az utóbbi években sajnos nálunk is, de más országokban is elszaporodtak a mérgezések. Mérgezett csalikat helyeznek ki nem kifejezetten a rétisas miatt, hanem egyéb dúvad irtására, például a rókáknak, de a sas szívesen szed fel dögöt, így elég gyakori az, hogy emiatt elpusztulnak madarak.

- Sok madár esetében - például a gólyáknál - az áramütés is a pusztulásukhoz vezethet. Mi a helyzet a sasoknál?

- A gólyáknál leggyakrabban a fiataloknál fordul elő ez a fészek közelében, mivel szívesen fészkelnek villanyvezetékeken. Szerencsére a sasok esetében, mivel a táplálkozó területükön sem jellemzőek a vezetékek, ilyen nincs. Időnként viszont ütközés lehetséges, tehát nekirepülnek a vezetéknek, a leggyakoribb nem természetes pusztulás azonban a mérgezés.

- Mit takar a megvalósítandó komplex fajvédelmi program?

- Elsősorban össze kell szednünk a több védett területen, nemzeti parkban folyó munka eredményeit. Itt például arra gondolok, mint a most átadott tudás a mérgezésekkel kapcsolatban, ami máshol is probléma. Mi úgy próbáljuk megelőzni az elhullást, hogy a természetvédelmi őreinknél olyan injekció van, amivel a madarakat, ha időben kezelik, meg lehet menteni őket. Az elmúlt két évben 3 madarat sikerült így életben tartanunk, és a külföldi kollégák remélhetőleg követni fogják ezt a nálunk már bevált gyakorlatot. Emellett az állomány ellenőrzését is össze kell hangolnunk, mert jó tudni, hogy a nálunk meggyűrűzött példányt például Horvátországban látták viszont vagy fordítva. Erről szól a színes gyűrűzéses nemzetközi program, amit hatékonyabbá akarunk tenni.

Dobos Renáta

Kapcsolódó anyagok:
- A veréb is madár
- Hollófészket találtak
- Százezrével pusztultak el a madarak
- Vigyük menhelyre a fecskéket!