Fekete fociláz
2010.01.21 07:29
Megosztás:
Ilyen sem volt még mióta világ a világ. Idén először a fekete földrészen randevúznak a világ legjobb válogatottjai. Öt földrész harminckét csapata, akik kivívták a részvételt.
Most induló sorozatunkban velük ismerkedhetünk meg közelebbről.
A világ nagy futballnemzeteinek képviselői szerint már itt volt az ideje, hogy Afrika is otthont adjon a világ legnagyobb labdarúgó eseményének. Már csak azért is, mert tagadhatatlan, hogy az utóbbi évtizedekben óriásit fejlődött az afrikai foci. Az elmúlt 20 esztendőben világviszonylatban is megsüvegelendő tetteket hajtottak végre a különböző nemzetek.
Zakumi
Kamerun kezdte a sort, aki 1990-ben kis híján bejutott a legjobb négy közé. A ’94-es USA VB-n pedig Nigéria válogatottja villantott. A csoportjukat megnyerték, és csak a későbbi döntős olaszokkal szemben maradtak alul. A következő franciaországi torna nem az afrikai csapatokról szólt ugyan, de ekkor már (az új szabályoknak köszönhetően) négy afrikai válogatottat ismerhetett meg a világ.
2002-ben a nyitó meccsen mindenki megismerte Szenegál nemzeti tizenegyét, mert elverték az épp címvédő francia válogatottat. Később is nagyszerűen játszottak és eljutottak a legjobb nyolc közé. A legutóbbi németországi VB-n pedig Elefántcsontpart és Ghána válogatottjai is kellemes perceket okoztak a szurkolóknak nagyszerű játékukkal. Ghána el is jutott a legjobb 16 közé és ott Brazília búcsúztatta.
Soccer City
A vezető sportdiplomaták egyik komoly szándéka volt, hogy a foci Ázsia után Afrikába is eljusson a legmagasabb szinten. Ennek köszönhető, hogy most a Dél-Afrikai Köztársaság rendezheti meg a világ legfontosabb futballeseményét. A FIFA vezetői a kontinenst kijelölték a pályázó 5 ország közül pedig Dél-Afrikára szavaztak legtöbben.
Az egész világ megismeri
Az idei VB június 11-től július 11-ig tart, vagyis éppen egy hónapon keresztül. A meccseket 9 városban összesen 10 helyszínen rendezik majd meg. A nyitómérkőzés és a döntő is ugyanott lesz a johannesburgi Soccer City stadionban, ahol egyébként most is dolgoznak, hiszen az eddig 80.000-es befogadóképességű létesítményt 95.000-esre bővítik és szinte minden szempontból modernizálják, hogy méltó helyszíne lehessen a meccseknek.
Jabulani
Nemrég bemutatták a nyilvánosságnak a torna hivatalos labdáját, a Jabulani-t is, melynek érdekessége, hogy 11 szín szerepel rajta, mely a rendező Dél-Afrikai Köztársaság 11 régióját szimbolizálja. Az alkotók szerint egyébként ez minden idők leggömbölyűbb labdája.
P. L.
Kapcsolódó anyagok:
- Bravó fiúk!
- Futball, Arsenal-módra
- Ismét rúgják a bőrt
- Focistát vegyenek!